Kecske, káposzta, Gordius - nem mindig a megoldás a megoldás
1. A minap egy Vezetői Műhely során olyan (nem lexikális természetű) kérdést kaptam, amire nem tudtam a választ . Vakartam a fejem búbját, azt mondtam, jó kérdés, nem tudom, ezen gondolkoznom kell. A kétnapos program során ez a jelenet kábé fél perc volt, nem több.
2. Két nappal később meg egy executive coachingban Kliensem, miután sorra vette a lehetőségeket, a számára leghelyesebbnek látszó döntéssel kapcsolatban is azon a véleményen volt, hogy ez neki még nem komfortos teljesen. Az ülés végéhez közelítve visszajeleztem néhány dolgot, többek között azt, hogy úgy tűnik, igen nagy érdekellentétekkel terhelt helyzetben is keresi az ideális megoldást, vagyis azt, amelyik neki teljesen komfortos, és frusztráció- vagy
bizonytalanság-mentes. Megkérdeztem, elképzelhető-e, hogy adott körülmények között nincsen ideális megoldás, legföljebb optimális? Vágyott, de nem törvényszerű, hogy mindig megmaradjon a káposzta is, meg még a kecske is jóllakjon.
ad 1. A Műhely végi visszajelzőkörben az egyik Résztvevő ezt mondta: "Nekem az volt a legnagyobb élmény [sok egyéb hasznos dolog mellett], hogy láttalak töprengeni, gondolkodni, hogy nem siettél valami gyors pszichológiai vagy vezetői sablonválaszt adni, hanem láttam, hogy gondolkodsz, és keresed a megoldást."
Ez a visszajelzés megörvendeztetett! - a Résztvevő számára nem az volt a legkiemelkedőbb pillanat, hogy valamilyen kérdésre választ kapott, hanem az mód, ahogyan a problémához közelítettem.
Ez volt a számára a legjelentősebb tanulás: nem az, hogy megvan a megoldás, hanem az, ahogyan keressük!
ad 2. Kliensem teljesen feldobódott! - igen, én mindig a tökéleteset keresem, és ez nehezíti a döntéseimet, a helyzetek elfogadását, és aránytalanul sok energiát fektetek a tökéletességbe; persze leginkább sikertelenül... De ez így most tökéletes... ez így tökéletes, hogy nem tökéletes...
> > >
A tökéletesség hiedelem-természetű elvárás, "hipnotizáltság", "beépített mértékegység", amihez mérten mérjük a megfelelőséget tudattalanul is.
A megoldás, illetve a hozzá vezető út adott esetben nem az eszerint - tudattalanul - elvárt megoldás, hanem a tökéletesség mint megingathatatlan viszonyítási pont megkérdőjelezése, valamint annak elfogadása, hogy lehetséges nem tökéletes megoldás, ami mégis megoldás, sőt, akár olyan, amilyennél az adott helyzetben nem lehetséges jobb, és ennyiben - mégis - tökéletes!
Van úgy, hogy a nem a tökéletes miatti diszkomfort érzésünket (kétségünket, szomorúságunkat) valamilyen módon a megoldás részeként kell elfogadjuk (az már más kérdés, hogy ezzel a diszkomfort érzéssel külön, egy másik folyamat során kell-e valamit - s ha igen, mit lehet - kezdeni).
A megoldás nem feltétlenül ott van, ahol keressük, és nem feltétlenül olyan, amilyennek elvárjuk.
A megoldás sokszor máshol van - ha ezt elfogadjuk, könnyebben megtalálhatjuk, és ha már megtaláltuk, könnyebben tudunk örülni is neki.